Diana Krall és Cécile McLorin Salvant a Müpában

 – Két népszerű dzsesszdívával kedveskedik a műfaj szerelmeseinek 2016-ban a Müpa: március 11-én az egzotikus gyökerekkel rendelkező Cécile McLorin Salvant mutatkozik be a magyar közönségnek, míg június 30-án az ötszörös Grammy-díjas énekes-zongorista, Diana Krall ad koncertet Budapesten.

    A Müpa MTI-hez eljutatott szerdai közleménye szerint az idén 27 éves, francia és haiti felmenőkkel büszkélkedő, miami születésű Cécile McLorin Salvant 2010-ben adta ki első szólóalbumát, majd ugyanebben az évben megnyerte a kiemelkedő presztízsű Thelonious Monk Nemzetközi Jazzversenyt. Az énekesnő 2013-ban megjelent, WomanChild című lemezét Grammy-díjra jelölték a legjobb vokális jazzalbum kategóriájában, a For One to Love című, örökzöldek mellett öt eredeti szerzeményt is felvonultató 2015-ös albuma szintén Grammy-várományos.
Mint a közlemény fogalmaz, a kritikusok szerint a barokk zenei tanulmányokat is maga mögött tudó Cécile McLorin Salvant a fiatal dzsesszénekesnők egyik legeredetibb és legkarakteresebb előadója, aki a világ élvonalába tartozó ritmusszekcióval érkezik a Müpa Fesztivál Színházába, hogy többek között az erős nőkről és a szerelemről énekeljen.
Diana Krall több mint két évtizede állandó szereplője a nemzetközi zenei életnek, nincs rajta kívül még egy előadó, akinek nyolc lemeze egyből a Billboard dzsesszalbumokat tömörítő listájának élén nyitott volna. Az énekesnő több mint 15 millió korongot adott el eddig, kilenc arany-, három platina- és hét többszörös platinalemezzel büszkélkedhet.
Legújabb, sorban tizenkettedik albuma, a hangmérnöki munkáért Grammy-jelölést kapott Wallflower tavaly februárban látott napvilágot, amelyen a kanadai énekesnő többek közt Paul McCartney, Elton John és Bob Dylan popslágereit bújtatja dzsesszköntösbe. A Müpa 2015/2016-os évadát záró koncerten Diana Krall régebbi slágerei mellett az új album dalaira is számíthatnak a rajongók – olvasható az intézmény közleményében.

MTI

 

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.