Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal: Freddie nyert a Pioneer című dallal

Date:

Freddie és a Pioneer című dal nyerte A Dal 2016 válogatóversenyt szombaton.

    A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) előadásában a Pioneer, Oláh Gergőtől a Győz a jó, a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are és Petruska dala, a Trouble In My Mind közül a tévénézők választották ki a nyertest és így Magyarország kedvenc dalát.
A szakmai zsűri a legtöbb pontot, 34-et Freddie dalának adta, ezt követően a nézők is őt választották, így ő lehet ott Magyarország képviseletében május 10. és 14. között Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A nézők több mint 100 ezer szavazatot küldtek a négy legjobbra. A győztes dal zeneszerzője Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta, aki ezért egy héttel korábban megkapta A Dal 2016 Legjobb Szövegírója díjat. A Pioneer arról szól, hogy merjünk eredetiek lenni.

Budapest, 2016. február 27. A gyõztes Freddie, azaz Fehérvári Gábor Alfréd (k), valamint Tatár Csilla és Harsányi Levente mûsorvezetõk az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal 2016 címû televíziós showmûsor döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán 2016. február 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. február 27.
A gyõztes Freddie, azaz Fehérvári Gábor Alfréd (k), valamint Tatár Csilla és Harsányi Levente mûsorvezetõk az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal 2016 címû televíziós showmûsor döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán 2016. február 27-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

“Feldolgozhatatlan érzés, hogy győztem. Igaz, hogy az elődöntőt és a középdöntőt is megnyertem, de nem készültem a győzelemre” – mondta Freddie az MTI-nek, miután újra elénekelte a győztes dalt a verseny végén.
Kitért arra, hogy a Pioneer című dalt nem kifejezetten A Dalra írták számára a szerzők, de jókor, jó időben sikerült elkészülni vele. Mint kifejtette, a Pioneer demó verzióját az utolsó pillanatokban adták be A Dal 2016 versenybe, és amint kiderült, hogy bejutottak a legjobb 30-ba, rögtön elkezdtek dolgozni rajta.
“Hogy azt mondják, a Pioneer Eurovízió-kompatibilis dal? Ezt döntse el a közönség a stockholmi elhangzás után. A versenyek döntőit az elmúlt években magam is figyelemmel kísértem. Örömteli, hogy a számot külföldön is szeretik, nagyon sok kedvező visszajelzést kaptam az elmúlt hetekben. Nekem csak az a célom, hogy amikor fellépek majd a színpadra a versenyen, Magyarország büszke legyen. A mostani győzelem után először felocsúdunk, aztán kitaláljuk, milyen produkciót vigyünk a még nagyobb eurovíziós színpadra” – hangsúlyozta az énekes.
A Dal döntőjében Freddie világos vászoninget viselt farmernadrággal és bakanccsal. A színpadon egy taiko dobos és négy vokalista egészítette ki a produkciót, a háttérvetítés sok tüzes elemet tartalmazott.
A 25 éves, 193 centiméter magas Fehérvári Gábor Alfréd Budapesten született, egy televíziós tehetségkutató versenyen a negyedik helyen végzett, ott ismerte meg a közönség. 2010-től voltak fellépései, nemcsak énekel, hanem gitározik is. A Kállay-Saunders András által írt Mary Joe című dala a Petőfi Rádió listáját is vezette, majd a magyar nyelvű Neked nem kell című dalt jelentette meg. “A főiskolán becéztek Freddie-nek, mert ír származású angoltanárom volt, aki a Gábort nem tudta kiejteni”.
A szakmai zsűriben négy zenész, énekes, dalszerző – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – kapott helyet. A műsorvezető Tatár Csilla és Harsányi Levente volt.

A szombat esti műsor a nyolc döntős közös dalával kezdődött, majd a műsor történetében először lépett színpadra nemzetközi sztárvendég extra produkcióként. A minszki születésű norvég énekes, dalszerző és hegedűvirtuóz, Alexander Rybak Fairytale című dalát adta elő, amellyel 2009-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. A másik extra produkciót a Magyarországot a tavalyi bécsi versenyen képviselt Csemer Boggie mutatta be, aki a Camouflage című dalt énekelte el.
A műsorban vette át díját A Dal 2016-hoz kapcsolódó akusztikus verseny győztese, a ByTheWay zenekar, amely Free to Fly című dalával az online szavazatok 39 százalékát kapta. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában. A műsorral párhuzamosan a Petőfi Rádió most először hirdetett remixversenyt, amelyet a Victor Strada néven alkotó Gruber Viktor nyert meg, ő Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas című dalából készített remixet.
A Dal 2016-hoz kapcsolódva videoblogger pályázatot írtak ki, a győztes Stockholmba utazhat és a verseny kulisszái mögül tudósíthat. A pályázatra bárki jelentkezhet, aki elküldi egy-két perces videopályázatát, amelyben megmutatja, miért ő lenne az ideális videoblogger, aki tudósíthat a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválról.
“Fontosnak és izgalmasnak éreztük, hogy a májusi svédországi versenyre segítsünk kijutni egy vállalkozó kedvű bloggert. Két személy repülőjegyét és három éjszakára szóló szállását kifizetjük, emellett belépőjegyet is kapnak a verseny döntőjére az MTVA jóvoltából. Remélem, jól fogják magukat érezni” – mondta Niclas Trouvé, a Svéd Királyság budapesti nagykövete A Dal döntője után az MTI-nek. A felajánlásban a SAS Scandinavian Airlines a budapesti svéd misszió partnere.
A nagykövet kitért ara, hogy nagyon élvezte A Dal döntőjét, és örült annak, hogy ilyen színes produkciókat láthatott. “Freddie-nek jó esélye lehet Stockholmban is” – jegyezte meg. A videoblogger verseny nyertese lehetőséget kap arra, hogy A Dal 2016 hivatalos weboldalán közvetítse végig az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. A pályázatra március 15-ig lehet jelentkezni, a szakmai zsűri március 31-én hirdeti ki a győztest. További részletek a mediaklikk.hu/adal oldalon.
Az immár negyedszer megrendezett A Dal című magyar válogatóversenybe 372 dalt neveztek, közülük harminc jutott az elődöntőbe, majd 18 a középdöntőbe, onnan nyolc a döntőbe.
Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen, Magyarország dala az első stockholmi elődöntőben, május 10-én hangzik el. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Svédországban, mert tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával.

MTI

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...